Gyermekkorom karácsonya.
Hajnali fél öt volt, mikor a nagymamám átjött hozzánk a szobába, ahol az unokatestvéremmel aludtunk. Nehezen kászálódtunk ki a jó meleg dunyha alól, és a jéghidegre hült szobában gyorsan öltözködtünk. Az apró ablaküvegen jégvirágok csillogtak a petróleumlámpa fényében, amit a nagyi az ébresztéskor behozott és az asztalra állított. Félig elkészült öltözetben futottunk át a konyhába, ahol már jó meleg volt, és az égő fahasábok pattogva égtek a masinában. A platnyin már a frissen főzött hársvirág tea gőzölgött. Amíg mi az öltözködés befejezésével bíbelődtünk, a nagyi egy egy bögre teát öntött, amibe kevés rumot is löttyintett mindkettőnknek.
Így kicsit jobban melegít.- dünnyögte csak úgy magának, miközben a kezünkbe nyomta a teli csészéket.
-Fújjátok, mert leégeti a szőrt a torkotokon! -mosolyodott el, és mindkettőnk buksiját szeretettel megsimogatta. Behörpölve a teát a fejünkre húzott báránybőr kucsmában léptünk ki a konyhából az udvarra, ahol megcsikordult a hó a bakancsunk talpa alatt.
Gyors léptekkel siettünk a templom felé, a derékmagasságúra felhányt hóval övezett járdán. A gazdák mindenhol járható ösvényeket vágtak az éjjel esett hóba. Karácsony előtti utolsó napok egyike volt az adventi héten. A forró rumos tea belülről melegített, de arcunkat pirosra csípte a hideg.
A templomnál már az unokatesóm ment elől fel a nyikorgó falépcsőkön a toronyba, ő jobban ismerte a járást,- én csak vendégségben voltam náluk. Botladozva botorkáltam mögötte, a korlátba kapaszkodva, míg ő magabiztosan haladt a harangállványok alatti szintig, ahol is a harang kötelek lógtak. A toronyóra szerint még kicsit várni kellett, míg harangozni kezdtünk. A fülsértő harangzúgásra denevérek hada röppent fel és csapkodó szárnyakkal menekült távolabbra a templompadlás felé.
A későbbi beharangozást követően rohantunk le a templomba, ahol is a sekrestyében magunkra rángattuk a ministráns inget és a már felöltözött pappal az oltárhoz vonultunk.
Unokatesóm a misekönyvet cipelve ment fel az oltárhoz a misézővel, és elhelyezte ott az ünnepi karácsonyi hímzett oltárterítőn. Én inkább csak statisztáltam, mivel nem tudtam mit is kell tenni, de a tesóm bökdösése és lökdösése mutatott irányt a tevékenységemnek. A szövegeket is csak motyogással kísértem, mert nem ismertem azokat. A templomban csak néhány öregasszony üldögélt a padokban a hajnali pásztorok miséjén. Amikor a karácsonyi dalokat énekeltük, azok gyönyörűen csengtek a templom hatalmas terében.
Minden olyan szép volt. Most visszatekintve az időben, mintha álmomban történt volna. A karácsony gyermekkorom varázslatos szép emléke szívemben élő örök csodaként él, amíg csak élek. A hatalmas fenyőfákkal díszített templom, a betlehemi jászolban fekvő Jézuskával, mint kép jelenik meg a szemem előtt, ha felidézem. Gyermekkorom karácsonya maradj még sokáig!
Bejegyzések
